We are all mad here.

Mit is írhatnék végül is? 

Már magamon is csak nevetek. Már mindenkin csak nevetni tudok. Hogy jutottunk ilyen mélyre? Mi történt aminek nem kellett volna?

Nem tudom mit tegyek. Nem tudom mit hiszek. Nem tudom, hogy érdekel-e, Nem tudom, mi fog történni. Nem tudom, mi az igaz. Nem tudom, hogy ki vagyok. Nem tudom, hogy mit vársz tőlem...

Nem tudom, hogy mit vársz tőlem.! Már annyiszor elmondtam ezt az egy mondatot, annyiszor leírtam, de ez pattog bennem. Nem tudom, hogy mit vársz tőlem, nem tudom azt sem, hogy mit várok magamtól.

Nem akarok ezzel szembenézni.! Nem akarom felfogni, hogy egy éve teljes hazugságban élek.! NEM AKAROM.! Én ezt nem érdemeltem meg, és ez az ami a legjobban fáj.! Az, hogy mindig is tudtam, csak nem akartam róla tudomást venni, és most a pofámba tolták.! és már megint még is mit vársz tőlem.?

Legszívesebben elszállnék innen... én nem akarok egy ilyen világban élni. Nem akarom tűrni a folytonos hazugságokat. Nem akarom a megaláztatásokat. Nem akarom a kételyeket.

ÉN EZT ROHADTUL KURVÁRA NEM ÉRDEMELTEM MEG.! 

SOHA.!

én mindig ott voltam... én mindig... de ez már lényegtelen. és bűntudat nélkül jelentem ki, hogy nem érdemelted meg. sok mindent tettem érted, amit másért kellett volna. És én boldog voltam, mert fogod a kezem. Mert ott vagy, és csak velem. Boldog voltam, mert azt hittem, hogy ez az egész őszinte és igaz. Hogy kincset találtam. És soha, Soha, SOHA nem volt igaz.! Egy kib*szott percre sem.! És igen, bánom.! Ha tudtam volna, mi történik én már rég nem itt lennék.! DE NEM TUDTAM.! És annyira nem tisztelsz, hogy a pofámba vágd, hogy 

' bazdmeg te ribanc rosszul döntöttem! Te nem kellesz nekem.!'

és kimondhatatlanul, leírhatatlanul rossz, hogy bánok minden egyes percet, amikor boldog voltam melletted...

és nem tudom... nem érzem valahogy, hogy... hogy neked is ilyen rossz. de nem is kell neked annak lennie... én csak egy hiba. egy hiba, aki soha nem volt neked elég...

és írtam... igen leírtam, mert nem akartam hogy, az előző bejegyzés legyen az utolsó, a pillanatkép, mert most nem az van... de nem is volt.

Annyira jól éreztem ma veled magam. Annyira régen éreztem azt, amit ma újra.

Úgy éreztem magam, mint akkor régen. Amikor még üres lap volt.

Úgy éreztem magam, mint akkor amikor feküdtünk a ligetben a nagy fa alatt. Úgy, mint amikor a levelekből kinéztem egy békát, de szerinted sas volt. És megijedtem, mert azt hittem az egyik kukára sötétben, hogy pingvin. És elkezdett esni az eső és a kabátod alatt ültünk, és megkérdezted, hogy ' Zsófi, te most boldog vagy.? '

És annyira azt éreztem ma veled, amit akkor. Ugyanazt a boldogságot.

Annyira buta vagyok.! Miért csinálom ezt?

Ezennel megígérem, hogy abbahagyom.! Abbahagyom ezt a nyavalygást. Abbahagyom, a folytonos sértődéseket. Nem fogok ilyen szinten túlreagálni semmit. Nem fogok ennyit kételkedni. Nem fogom ezt csinálni.! Megakarom védeni a kapcsolatomat, nem akarom tönkretenni.! Nem fogom tönkretenni.!

azért nem, mert nagyon fontos vagy nekem.

Can you help me remember how to smile?

Lenyugodtál? Igen, lenyugodtam. Vagyis inkább belenyugodtam.

Még soha nem éreztem ezt. Ennyire erősen. Nem fogok csinálni semmit... senkivel. Nem is akartam semmi extrát. Nem is akartam nagy dolgokat. Nem akartam sok mindent. Nem akartam semmi olyat, ami sok áldozatot igényel. Nem akartam én mindenkitől figyelmet. Nem akartam... én csak egy hétvégét kértem tőled. Csak egy kis időt kértem, és csak tőled. Mástól én már nem várok semmit...sőt tőled sem vártam soha semmit. Nem is kértem tőled soha semmit. Én... most is csak annyit szeretnék, hogy legyél velem.! És nem érdekel, hogy mit csinálunk, és hol.! És... én mindösszesen ennyit kértem. És nekem annyira fáj, hogy ezt kapom tőled.! Miközben én mindig próbáltam melletted lenni mindenben.! Én mindig ott voltam, ha hívtál.! Én úgy érzem mindent megtettem.! És... tudod, hogy ez nekem fontos, hogy ilyen nekem csak egyszer van. És tudod, hogy...hogy én szeretnék veled lenni. És te nem is akarod megérteni, nem is próbálod... és én már nem tudom.!

Nyilván én ez vagyok, ennyi vagyok... számodra, és mindenki számára.

Neked olyan kevés elég volna belőlem, neked tényleg nem kell belőlem az egész.

De én nem tudom nem adni, neked az egészet.!

Úgyhogy elvesztem az egészet ezért...

Nem tudom, hogy lesz-e ez megint úgy mint régebben. Nem tudom, hogy érezni fogom-e azt a bizalmat, mint régebben. Nem tudom, hogy elfogok-e hinni neked mindent, mint régebben. Nem tudom, hogy fogom-e úgy érezni, hogy megérdemled azt, hogy ennyire szeresselek újra. Nem tudom, hogy le fog-e ez tisztázódni bennem valaha is. Nem tudom, hogy túl fogok-e ezen lépni valaha is. Nem tudom, hogy őszinte leszel-e velem ebben a témában valaha is. Nem tudom, mi történt... Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, mit hiszek. Nem tudom, mi az igazság. Nincs kitől megtudnom.!

Nem tudom... feltenném a kérdéseket, de nem kapnék rájuk igaz válaszokat. Nem... Tőled nem.

Nem tudom túltenni magam ezen a dolgon. ezen a kérdésen.

úgy érzem, hogy most nem megy...

Néha csak úgy megfognám az érzelmeim és kivágnám a picsába...

Néha itt hagynálak. Néha úgy érzem, hogy nem éri meg és nélküled lehetne szebb az életem. Néha szívesebben lennék mással. Néha rámjön, hogy lehet rosszul csináltam. Talán hibáztam.

Néha nem érzem úgy, hogy szeretsz. Közömbösnek érzem magam számodra. Miért? Erre én sem tudok válaszolni.

Talán, mert még az igazsággal sem tisztelsz meg... néha. nem néha. MIÉRT?

Tudod, hogy hogy érzek ezzel kapcsolatban. Még akkor is kell ha fáj. A lelki békém is amiatt az egyetlen igaz és őszinte mondatod miatt ért el, amit magamban tudtam, de te mindig tagadtad. Fájt, de megnyugodtam. És még több kell... KELL.

Nem érzem azt, hogy boldog vagy, ha velem vagy. Nem érzem azt, hogy várod, hogy találkozzunk. Nem érzem azt, hogy szeretnéd, ha egy fontos része lennék az életednek. Nem érzem azt, hogy valaha is gondoltál arra, hogy örömet akarsz nekem okozni. Nem érzem, hogy számodra ugyanazt jelenteném, mint amit te nekem. Nem érzem, hogy őszinte lennél hozzám. Nem érzem, hogy megbecsülsz. Nem érzem, hogy fájna, ha nem lennék. Nem érzem, hogy kitartanál mellettem minden körülmények között. Nem érzem azt, hogy nincs relytegetni valód. Nem érzem azt, hogy féltenél. Nem érzem azt, hogy akármikor is hiányoznék. Nem érzem azt, hogy érdekel téged, hogy mit csinálok. Nem érzem azt, hogy fontos és értékes vagyok neked. Nem érzem azt, hogy neked rosszul esne, ha valami olyat csinálnék, ami nem szabályos, mondván csak ne tudd meg. Nem érzem, azt hogy te azért vagy velem mert engem szeretsz. Nem érzem azt, hogy te nem cserélnél le valakiért. Nem érzem azt, hogy te szeretsz. Szeretném mind ezt érezni, de nem érzem. Nem érzem...

És szerintem jól érzem, hogy nem érzem. Ezek a dolgok nyílván nincsenek is meg benned. Lehet, hogy csak nem úgy szeretsz mint. Lehet, hogy csak tartalék vagyok, és vársz valakire, csak könnyebb úgy várni, hogy rád is vár minden nap valaki.

Emiatt nagyon sok dolgot nem teszek meg, amit megtennék. Nem írok neked cuki kis üzeneteket facebookok levélben/ nem hogy az üzenőfaladon/, mert eszembe jut, hogy lehet, hogy más levelének jobban örülnél, és elfog a hányinger. Nem hívlak fel csak azért, hogy azt mondjam, hogy ' szeretlek', pedig szeretlek! Nem ajándékozok neked minden féle apróságot, mert úgy sem örülsz neki. Nem írok neked sms-t sem csak úgy...

' Arra gondoltam, hogy együtt autózunk a tengerparton, és hallgatjuk a Havannai rádiót...'

'Igyunk forró csokit és közben csókolozzunk...'

' Szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk, lesz veradánk és azon két ágy, és azon fekszünk...'

Ilyeneket írnék neked sms-ben, ha annyit jelenték neked, mint amennyit te nekem. Ez nem így van.

A végjáték általában akkor jön el, ha már nincs lélek, nincs hit és test is alig van. De eljöhet akkor is, amikor nem számítunk rá. Jön, és táncba visz, nem kérdez, nem magyaráz. Ezért nem mindegy, mit és hogyan teszünk. A végjáték játszik velünk?Vagy halál komolyan gondolja dolgait? Nem tudjuk. Csak annyit: Játék nélkül semmi sincs, sem élet, sem vég...

'loptam.bocs.'

Leperegnek az utolsó könnyek, elefelejtjük, hogy van egy álmunk. A vonatok indulnak, és mennek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk. Az első és az utolsó lépés téged bánt, és ez nekem is fáj. A szívünkben ott lapul az érzés...

Soha, semmi nem lesz ugyanúgy már!

A múlt is egyszer jelen volt, és a jelen is nem soká múlt lesz. Ami most fáj a múltban, arról az múltbeli jelenben nem tudtam... ha  tudtam volna, lehet nem ez lenne a jelen. Az egészben egyszer sem volt igazán őszinte jelen és ez az ami bánt... ez az egyetlen egy. Nem mellesleg félek, hogy a jelen, majd a jövőben ugyanilyen múlt lesz... ami teli volt hazugsággal.

Mit tegyek ha valami olyan tudásnak a birtokában vagyok, amit soha nem kellett volna megtudnom? Nem is akartam megtudni... de azt hiszem még is. A legrosszabb, hogy olyan úton kaptam meg ezt a tudást, ami ebben a játszmában illegális. Ennek fényéban már abban sem vagyok biztos, hogy akarom ezt a valamit...

Számoltam. És rájöttem, hogy kevés vagyok... kevés vagyok az álmaimhoz, a terveimhez és minden féle távoli jövővel kapcsolatos elképzelésemhez.

Tudom, hogy nem akarok férjet, és főként nem akarok gyerekeket. Örökbe akarod majd fogadni egy néger kislányt. Külföldön szeretnék élni, még ha nem is örökre. Szeretnék a tengerparton dolgozni egy kis kávézóban. Szeretnék látni egy Grand Slam döntőt. Minden vágyam az a londoni piros busz egy autóbontóban, Pesten. Újra el akarok jutni Prágába.

Zsófi a nevem. Régen Zsófiána voltam, most Rozzsi vagyok. Én legfőképpen Sophie Ann szeretnék lenni, ezért ahogy lehetőségem lesz rá felveszem második névként az Anna-t. Így leszek majd Zsófi Anna.

Szeretnék író lenni. Könyveket akarok írni. De én nem tudok írni... írom ezt a blogot, amit naponta több mint százan megnéznek és ez nem sok, de számomra több mint amire gondolhattam. A forgatókönyv írás is érdekelt, de már rájöttem, hogy nem tudom szögletes, forgatókönyv formába sűríteni a képeket amik bennem vannak. Összefüggő mondatok kellenek, több oldalas szinopszisok...csak kigondolni, megfogalmazni és írni és írni és érezni, ahogy megvalósítod önmagad.

Érdekel a pszichológia... NAGYON akarok pszichológiát tanulni, de nem vagyok hozzá elég okos, számomra lehetetlen bekerülni a pszichológia szakra a csekély 400 pontommal. Nincs más választásom... muszáj szülnöm egy gyereket a plusz 40 pontért.

Minden álmom, hogy sportkommentátor legyek. Ez az életcélom, ez az amit soha nem unnék meg, amiben kiélhetném magam.! A szakirányom a tenisz lenne... mindent tudnék róla. MINDENT! Olyan legendákkal készíthetnék riportokat, akiknek a közelükbe férkőzni is lehetetlen. Több mint biztos vagyok benne, hogy ez csak egy álom marad, mivel beszédhibás vagyok. Hadarok és bizonyos szavakat és mondatkezdéseket egyszerűen nem birok kimondani, mert annyira gyorsan akarok beszélni, hogy összeakad a nyelvem... de muszáj megpróbálnom!

Tehetségtelen vagyok. Nincs semmi amiben annyira jó vagyok, hogy kezdhetnék vele valamit... akarok egyetemre járni, akarok diplomázni, dolgozni és saját lakásban élni és eltartani magam, és minél harabb!

De bennem nincsen semmi ami a társadalom számára hasznos lenne... nincs rám igény.

Nem tudom miért, de olyan nagy boldogsággal önt el, hogy megyek Krakkóba. Tudom, hogy nem lesz olyan mint Prága, és olyan sem lesz, amilyenről mindig álmodtam, és amit vártam tőle. Nem lesz olyan sokszínű és lesznek benne elég nagy hiányjelek... de mégis csak 4 nap Krakkó!

Prágába beleszerettem. A macskakőbe, az emberekbe, a sétálóutcákba, a Károly-hídba, a kis lepukkant kőházakban berendezett kávézókba, a nagy templomokba és dómokba, és legfőképpen a John Lennon emlékfalba, amit teljesen véletlenül találtunk meg! Meg sem próbáltuk keresni, és mégis elénk jött az a hely, ahova a fél világ szeretne eljutni! Nagyon remélem, hogy ezek az élmények, és különlegességek Krakkóban is meglesznek, és nem baj, ha kicsit másképp, mert ez az egyetlen dolog, ami boldogsággal tölt el, úgy igazán, mindent elsöprően már fél éve.

Furcsa belenézni a tükörbe és semmit sem látni... csak érezni ahogy üres vagy. Álmok nélkül, lehetőségek nélkül, vágyak nélkül és minden féle remény nélkül.

Üres vagyok...

A napjaim értelmetlenek. A jövőm, mint olyan nem létezik.Én elvesztettem mindent... elvettek tőlem mindent. Az álmaim, a lehetőségeim, a reményeim...

Eltüntek az életemből a fontos dolgok... a boldogság, az ahogyan mindig mosolygok, ahogy megölellek titeket, ahogy teliszájjal nevetek...

Már fáj nézni a régi képeket. Annyira fáj látni, hogy milyen boldog voltam. Mégis úgy gondolom, hogy én nem változtam! Még mindig tudnék nevetni, táncolni, kiabálni, futni, ölelni, beszélni és boldog lenni...

de ti már nem vagytok itt. semmilyen formában. ez a ti döntésetek volt, és ez a különbség, ez az ami fáj...ez az egyetlen egy.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet...

Mindig is kíváncsi voltam, hogy mit mondana rólam egy jós. Olyan igazi, kártyavetős minden féle földönkívüli képességekkel rendelkező ember. Nem rég meg is kaptam. Érdekesebb lett volna, ha nem csak magánéleti, szerelmi kártyákat húzok, de elég érdekes így is.

'Sok mindenen keresztül mentetek a barátoddal, mire eljutottatok odáig, hogy tényleg boldogan együtt legyetek' - ez így igaz. de most boldogan együtt vagyunk?!

'Sok hasonló dolog fog veletek történni mint a multban.'- hát az nagyon jó lesz.

'A barátaid nem szeretik a barátodat.'- nem értem amúgy, hogy miért.

' Ők másra próbálnak téged rábeszélni, olyan valakire akit te is ismersz.'- próbálnak.!

'Te is elgondkolkoztál már rajta...'- jó. bocsánat.

'Látok egy lányt is...'- nem vagyok leszbikus!

'Nem neked...'- MIVAN?! Ki az?

'Nyugi. Ő belefog szólni a kapcsolatotokba...'- nyugodt vagyok...-'már bele is folyt.'- megcsalt?! Könyörgöm mond azt, hogy nem.! ' nem csalt meg. nem is biztos, hogy ez a valaki lány...' remélem a zaklató az, mert akkor nem veszélyes.!

'Ebből lesz egy vita. Lesz még egy nagy vitátok a közel jövőben, ami arról fog szólni, hogy te mit szeretsz csinálni.'- az esélytelen. semmi hobbira, és eleve semmi szabadon választott tevékenységre nincs időm.

' Érzel iránta szerelmet... de érzel mást is. Félsz. Sok minden van még benned iránta.'- ez változó...és egyáltalán nem tőlem függő.! És ő? És ő???

' Ő is érez irántad szeretet...'- szeretet? szerelmet esetleg...? ' öhm... ezt itt nem látom tisztán. nem tudom. de nagyon szeret.' - nah ez tipikus.

'Boldogok lesztek.'- de meddig...? ' azt nem látom. egy darabig biztos.' - de meddig?! ' nem tudom. boldogok lesztek még. jó lesz. nem tudom, hogy meddig.' - hülye kártya.

'Add ide a kezed.'- jó. Nah mi az?

'A szüleivel milyen a kapcsolatod?'- hát... nem tudom... olyan semlegesnek mondanám. 'A szülei nem szeretnek téged.'- De miéééért? ezt az egyet mond meg nekem, hogy miééért??! - ' nem tudom. nem látom. A tesója viszont bír.'- Tényleg?-'Igen.' -Siker.!

Összefüggéstelen. Értelmetlen. Igaz...? Nem tudom. Mindenkinek ajánlom.!

Kedves Te.!

A kapcsolatunk rákos.

Tegnap mondtad, hogy előre szólsz, hogy el fog jönni az, hogy szakítunk. És akkor nem tudtam, hogy hogyan is érzek ezzel kapcsolatban, nem tudtam azonosítani. Nem is akartam felhozni, mert nem tudtam volna, hogy elmagyarázni azt ami bennem van és csak rosszul jött volna ki minden, de most azt hiszem rájöttem, hogy mi ez, vagyis hogy hogyan tudom elmondani.

Tehát a kapcsolatunk rákos. Ez olyan, hogy most élsz és tudod, hogy egyszer meg fogsz halni, és tudod hogy vannak eshetőségek hogy ez hogyan fog bekövetkezni, de ez nem fordul meg minden nap a fejedben és nem is gondolsz rá, nincs benne a tudatodban az a nap, amikor majd meghalsz. Aztán egyszer csak az orvos azt mondja neked, hogy rákos vagy. Ő már látja azt a napot, és nagyjából tudja is hogy mikor van, de a lényeg, hogy már meg van írva, megváltoztathatatlan, és számára látótávolságon belül van, és beléd is helyezi, hogy ezzel a tudattal éljél minden nap, hogy…hát hogy rákos vagy.

Most ne érts félre. Én sem azon gondolkozok minden nap hogy veled szeretném leélni az életem, én egyáltalán nem is vagyok ilyen típus. Sőt még akkor sem tudtam azonosulni ezzel a gondolattal, amikor azt mondtad, hogy ezt a 2011-es évet felem akarod eltölteni, de bennem még konkrétan nem fogalmazódott meg az a tudat, hogy majd mi egyszer szakítani fogunk. Nem tudom hogy mi lesz holnap, 2 hónap múlva vagy 2 év múlva. Nem is akarom tudni egyáltalán, nincs benne biztos pont, de a tiédben ott van az a biztos pont hogy szakítani fogunk, és te már látod. Látod majd azt ahogy…ahogy a kapcsolatunk meghal.

rákban...

Hmmm... 2011 van. Ez a szilveszter ez pont olyan volt mint az egész évem. Tele volt jó és rossz pillanatokkal, amik egyik percről a másikra a két végletbe csapnak át. Annyira tele volt ez az egész 2010. Mindennel, és magamban már végig játszottam az egészet, rájöttem, hogy mit bántam meg, hogy mit nem bántam meg, mik voltak a legjobb és a legrosszabb döntések. Eljátszottam pár 'mi lett volna, ha ...' gondolattal, pedig megígértem, hogy nem teszek többet ilyet, amióta egy hónapja egy nagy kiakadás lett a vége, amit egy másfél órás telefonbeszélgetéssel zártam.

Azt hiszem sokat tanultam 2010-ben. A legfontosabb, hogy rájöttem, hogy kivel hogy állok. Azt hiszem a legtöbb titkát tudom az emberekkel való kapcsolatoknak.Tudom, hogy kire mikor és hogyan számíthatok, tudom, hogy kik azok akik érdekből vagy unatkozásból voltak velem. Tudom, hogy kik azok, akik csak kifogásokat kerestek, tudom, hogy ki és mikor hazudott nekem, tudom, hogy kik azok akikre a nap minden egyes percében, mindennel számíthatok. / Itt megjegyezném, hogy két emberre gondolok, és mindkettővel több éves barátság van köztünk./ Megtanultam, hogy a barátság fényévekkel fontosabb mint a szerelem. Megtanultam, hogy néha muszáj feladni a büszkeséget, és hogy egy változás nem minndig, minden körülmény között rossz. Tudom, hogy az emberek hazudnak és túloznak, hogy a legtöbb ígéretük üres. Rájöttem, hogy jó tett helyébe a semmit kell várni, és nem fognak megbecsülni azért, ha valakiért teszel valamit, és a számodra fontos dolgok senkit nem érdekelnek, ha éppen róluk és az őket való megsegítéséről van szó. Megtanultam, hogy a saját döntéseimet én hozom meg, és számolnom kell a következményekkel. Megtanultam, hogy néha a legnagyobb hibák hozzák maguk után a legszebb pillanatokat. A legfontosabb, hogy nagyon megbántam, hogy ilyen szánalmasan számító emberekkel vettem körül magam, és meghatározták az életem egy szakaszát. Innen üzenem, hogy már az elmúlt hónapokban sem jelentettek sokat, de a történtek fényében SENKIK vagyunk egymásnak, és nem akarok visszakapni már SENKIT közületek.

Most tudom, hogy vannak döntések amiket nem kell félni meghozni, és tudom a következményeket, viszont arról fogalmam sincs, hogy azokat hogy viselném... bele kéne vágni? Félek, hogy majd visszagondolva az fog eszembe jutni, hogy milyen sokat elvett ő az életemből, és mennyi mindent kihagytam és feladtam miatta, és nem érte meg, meg mert ő ezt semmibe vette, és neki nem jelentett semmit. Közben meg ott van, hogy mi lenne velem két hét múlva... tudom, hogy a fél életem odaadnám majd, hogy visszacsinálhassam... de nem lehet majd. Hosszútávon nem tudom, hogy mi lenne jó. Annyira tanácstalan vagyok, de nehéz úgy ilyen nagy értékű döntést hozni, hogy a másik fél nem őszinte, és nem tudod az ő oldalát, hogy mit miért csinál. Nekem ehhez minden gondolat és érzés kellene. Az enyémek megvannak... tudom, hogy mit gondolok, hogy mit érzek irántad, hogy miket tettem... de veled mi van?

és utálom, hogy a téliszünetben ami az enyém, az ENYÉM, mondom AZ ENYÉM lett volna mindenki azt hitte, hogy szívesen arra használom, hogy az ő seggét nyaljam, meg helyette csináljak mindent, most meg itt vagyok a nyakamon egy rakás beaadandó házival, mert az persze senkit nem érdekel, hogy nekem is lenne dolgom, amiben bezzeg nekem senki egy szösszenettel nem segít. kössz.

Kedves Te.!

Azt mondják, hogy a jóbarátok hosszú időt tudnak úgy eltölteni, hogy ne beszélnének egymással vagy ne látnák egymást, és mégsem kérdőjelezik meg a barátságukat. Ez az a fajtája a barátságnak, amely olyan mintha épp tegnap láttátok volna utoljára egymást. Én olyan szerencsés vagyok, hogy van egy ilyen barátom.

Veled akkor is óráka, sőt napokat tudok úgy lenne, hogy nem unatkozok, ha elötte hónapokig nem láttalak, és akkor is tudtam veled valamiről beszélni mindig, amikor naponta ott ültünk egymás mellett. Te vagy az akivel ugyanúgy eltudok menni bulizni és csak beszélgetni is.

Hozzád fordulok depiben, hepiben mert tudom, hogy te vagy az aki megért. Aki velem szidja azt az embert, aki megbántott, vagy velem nevet. Aki akkor is mellettem van, ha minden összeomlott. Te voltál ott, amikor sírva vágtáztam végig Vásárhelyen, és beállíthattam hozzád úgy, hogy nem is szóltam. Te voltál az, aki a saját szülinapján engem ápolt, ha szükségem volt rá. Aki az életem legnagyobb hibáit is megérti, és tudom, hogy bármikor segít és számíthatok rá.

Te vagy az, aki ott volt életem legfontosabb pillanatainál, aki mindent tud rólam, és én is róla. Akire az életem is rábíznám, és tudom, hogy volt olyan, hogy megbántottuk egymást, de ezeknek nyoma sincsen. Te vagy az akinek a vállán mindig kisírhatom magam, aki soha nem hánytorgatja fel a hibáimat és akivel mindenen lehet röhögni. úgy őszintén telipofából, hangosan.

A veled együtt megélt dolgokat mindig jól esik felidézni, és még most is röhögök ha meghallok pár szót, mint például, hogy 'Schnitzel- ne nézzél kérlek.' 'labdát-anyád.' ' Kuznetsova-blog.' 'univerzum.' 'mac-milka' 'nadrág-folt' 'ajánlom, hogy most már végre legyél szerelmes mert pofán váglak.' 'érkezés-felelősség.' és ezeket csak mi értjük, de mi nagyon. és ez benne a jó...

Mindenkinek kívánok egy ilyen barátot:

Zsófiána.

káosz van...káosz.

nagyon szeretnék tisztázni pár emberrel néhány dolgot. belekérdezni. válaszokat kapni és esetleg adni. addig nem tudok továbblépni. nem tudok haladni... nem tudok én magam lenni.

Itt a december. és süt a nap. és nincs hideg. és nincs jég. és nincs hó. és nincs karácsonyi hangulatom. amúgy sincs már vagy 3 éve. én ezt szeretem. csak az a baj, hogy tudom, hogy majd januárban esni fog a hó és hideg és jég és vacogás és nem fog elmúlni áprilisig. és majd akkor is nagykabátban kell majd menni bulizni. aztán majd juniusban fog először megint kisütni a nap. várom a hóember építést, azt az érzés amikor a talpad alatt ropog a hó és a szemedbe esik. így belegondolva szeretném, de hozzá kell kalkulálni azt, amit a képzeletedben nem érzel. a hideget, azt hogy beázik a cipőd és tönkremegy a szépen kivasalt hajad a hótól... úgy érzem, hogy eléggé unatkozok. nem szeretem ezeket a lyukasórákat, mert nincs senki akivel eltudnék ilyenkor pörögni, és ezért is írtam 10 sort az időjárásról. nyílván nem történik velem semmi...

és ez igaz is. tényleg nem történik semmi. se jó se rossz. a napjaim összemosodnak. ugyanazt hajtogatom. fáradt vagyok, de közbe meg lefutnék egy maratont. szeretnék beszélgetni de nem tudok. elfogytam és üres vagyok. nem várok semmit és senkit. az egész világ szürke és monoton. nem érdekel, hogy mi van az emberekkel, hogy mi történik másokkal. semmi... egyszerűen semmi sem érdekel. nem érzek haragot senki iránt. nem érzek csalódást és fájdalmat sem. nem kételkedek, mert már az sem érdekel. nem tudok szeretni... mert egyszerűen nem éri meg. akarok valami újat. akarom, hogy történjen valami, ami kiszakít ebből. ami annyi érzést vált ki belőlem egyszerre, hogy felébredjek és ordibáljak, és nevessek, és beszéljek, és megöleljek valakit, és érezzek... és szeressek.