Leperegnek az utolsó könnyek, elefelejtjük, hogy van egy álmunk. A vonatok indulnak, és mennek, de mi nem tudjuk, hogy kire várunk. Az első és az utolsó lépés téged bánt, és ez nekem is fáj. A szívünkben ott lapul az érzés...
Soha, semmi nem lesz ugyanúgy már!
A múlt is egyszer jelen volt, és a jelen is nem soká múlt lesz. Ami most fáj a múltban, arról az múltbeli jelenben nem tudtam... ha tudtam volna, lehet nem ez lenne a jelen. Az egészben egyszer sem volt igazán őszinte jelen és ez az ami bánt... ez az egyetlen egy. Nem mellesleg félek, hogy a jelen, majd a jövőben ugyanilyen múlt lesz... ami teli volt hazugsággal.
