We are all mad here.

Néha úgy bepánikolok. Mostanában egyre gyakrabban...Úgy érzem, hogy nem birom.! Hogy minden feljő épp felettem tanyázik, és még ha kinézek az ablakon akkor is ezt látom. Félek...félek attól, hogy mi lesz velem évvégére a sulit illetően, félek attól, hogy elfognak távolodni tőlem bizonyos emberek, félek attól, hogy majd elveszítelek... tulajdonképpen egy kérdés fogalmazodik meg bennem...

MI LESZ VELEM...??!!

én annyira be vagyok pánikolva, rettegek... nincs időm semmire, és amit kötelezően meg KELL csinálnom az sem kifizetödő, és senki sem értékeli azt amit én csinálok. annyira nagyon utálom ezt a nyomást amit minden oldalrool proobálnak rámrakni.!! ELÉG.! haggyatok már békén.! Én csak egy tizenhétéves hétköznapi emberi lény vagyok, ami tulajdonképpen egy nagyon nagy szívás, de ha már ezt kaptam akkor legalább ezt hagy éljem mindenféle plusz teher nélkül.! A magam bajaival sem tudok megbirkózni nemhogy még mások egész életével.! És igen bepánikolok.! Megfulladok.!

És mivel akármennyire is itt van bennem. ez itt legbelül, nem rohanok senkihez sírni és nem várom el senkitől, hogy változtasson akármin is miattam, mert az elöző posztban leírtam, hogy mit gondolok erről.! Itt maradok csendben ...

annyira várom már, hogy elmehessek innen. ÉN.! egyes számba...

Annyira utálok egy tipikus emberfajtát. Amikor egyszerűen csak létezel, semmit nem csinálsz másképp mint, ahogy általában szoktad, nem szólsz semmi rosszat, nem teszel semmi rosszat és mindig beléd kötnek. Koholt vádakkal, az ő bajaikat ültetik át rád csak azért, hogy te se érezd már jól magad. Állandóan csak zaklatnak a bajaikkal, hogy empátiát érezz irántuk és ha te ezek után nem nyalod nyilvánosan a seggüket vagy csak egyszerűen nem sajnálod őket zokogva, akkor te vagy a bunkó.! Arról már ne is beszéljünk, hogy ha még netán esetleg a te saját vélményed az ő bajáról is elhagyja a szádat...

Engem személy szerint nagyon kevés ember baja tud meghatni. Ezek alól kivételek azok, akik nyilvánosan szenvednek.! Nem nyilvánosan kell szenvedni, hanem megoldást találni a problémákra.! Gondolkodni, és ha neki van szüksége másnak a segítségére, akkor nem kell szerintem játszani a nagyvalakit, hanem gondolkodás nélkül kapni az ajánlatra. Nem tudom sajnálni az olyan embereket, akik naphosszat csak panaszkodnak, közben mindenkit hidegen hagy a magánélete, meg engem hordanak le mindennek csak azért mert nekem éppen nem kell szembenéznem még azokkal, amikkel nekik igen. Azt utálom a legjobban ha a gondjaikat úgy vezetik le, hogy mindenkit irányítani próbálnak. Ez a mai világ egyik legnagyobb hibája szerintem. Mindenki mindenkit befolyásolni akar. Senki nem magával törődik hanem azzal, hogy mit és hogy csináljon a másik. Én ezt nagyon utálom. Én nem akarok senkinek sem parancsolgatni. Szerintem mindenki tudja, hogy ki akar lenni, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik, hogy hogyan reagál egy bizonyos szituációra csak úgy ... magától. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem tud maga lenni. Nem tudja azt csinálni amit szeretne, amire termett, ami Ő maga. Mert annyira irányítva van mindenki által... és a végén akaratlanul ő is ezt fogja majd csinálni azokkal az emberekkel akiket majd tud befolyásolni. És ez nem jó... Mindenkinek meg van a joga hogy maga legyen. Inkább erre kéne koncentrálni az embereknek, nem arra, hogy hogyan irányítsanak másokat... tegyék tönkre akaratlanul is az életük egy részét... vagy netán az egészet. Én nem akarok ilyen lenni... nagyon nem. Úgy érzem, hogy nekem is meg van a jogom, hogy magamra tudjak koncentrálni... hogy ne azon kelljen agyalnom állandóan, hogy hogyan járhatnék egyesek kedvében. Bár én nem csinálom ezt... nekem nincs kedvem kitalálni mások gondolatát...! Én már beleuntam ebbe a mókuskerékbe. Akármit csinálok az soha nem elég, akkor meg nem teljesen mindegy.?! Így legalább boldog vagyok... a többi és a többiek nem érdekelnek. Igen... bunkó vagyok. Önző. Engem ez sem érdekel. Vannak emberek, akik miatt változnék, de pont ők fogadnak el olyannak amilyen vagyok és nem próbálnak befolyásolni. És ehhez mindenkinek joga van... nem is tudom, hogy hívják ezt... talán tisztelet.!

Oly szövetből
Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk
Álomba van kerítve.

                                                                                           by William Shakespeare.

www.youtube.com/watch

hallgattam ezt. álltam kint az erkélyen f.é.m.-el és néztem, ahogy egy lódarázs éppen mászkál mellettem ... és egy pillanatra olyan jó volt... csak aztán belezenélt a melankóliámba a family frost-os autó...

Lebeg a szögre akasztva az idő...!

annyira rossz érzés, hogy már több mint egy hete nem tudtam írni, mert akárhányszor, amikor megpróbáltam belépni felugrott elöttem a karbantartás hibaüzenet. Úgy a harmadik napon jutottam el arra a pontra, hogy még egy ilyen kiégető pillanat és hibernálom magam. Azután mikor letelepedtem ide egybögre teával vagy egy tábla csokival mindig tettem egy elkeseredett próbálkozást, és most itt vagyok.!

De ahogy ide beléptem rájöttem, hogy tulajdonképpen már nincs is mit írnom az elmúlt egy hétből mivel mindent, amit ide akartam írni azt elmondtam valakinek, és így kiszállt belőlem az érzés. Pedig annyi minden történt velem mostanában, és olyan jó lenne megörökíteni, de azt sem tudom, hogy hol kezdjem, ezért inkább nem is írok semmit.

www.youtube.com/watch

oh. what did you do...? what did you say...? did you walk or did you runaway...?

where are you now...? where have you been...?

did you go alone or did you bring a friend...?

what went right...? what went wrong...?

Was it the story or was it the song...?  Was it overnight or did it take you long...?

was knowing your weakness what made you strong...?

Hmmm... vannak furcsa dolgok.  Miért utálunk olyan embereket, akiket egyáltalán nem is ismerünk.? Egyszerűen csak benned van az érzés... hogy meglátod és legszívesebben odamennél hozzá és teljes erőből bemutatnál rajta egy bénítórugást. Ez ugyan olyan mint az, hogy ha meglátsz egy szintén teljesen ismeretlen embert és érzed, hogy szereted. Hozzá is szívesen odamennél csak éppen a bénítórugás helyett beülnél vele beszélgetni a legközelebbi kávézóba. Még sem csináljuk meg egyiket sem... magunkban tartjuk mind a kettő reakciót magunkban tartjuk... az elsőt főleg azért, mert félünk a visszarugástól vagy akár egy feljelentéstől... ez teljesen jogos.

Miért tartunk ennyi mindent magunkban.? Miért nem mondjuk el a színtiszta igazat.? Mi a baj az igazságban.? Miért fáj.? Annyi minden van bennünk, mindenről és mindenkiről van véleményünk, de soha nem mondjuk a másik szemébe.

I'm your puppet. ohh your fucking doll.!

Vannak olyan szituációk az életben, amikor már a sétálóutca kirakataiban világító lámpák fényének melegétől is egy pillanatra boldog vagy... egy pillanatra, mert aztán belenézel a kirakat üvegbe és csak bámulod magad és pattognak be a kérdések az agyadba, hogy miért vagyok én most itt.? Miért állok hajnalban az Andrássy úton totál egyedül.!? Miért nem tudok egyetlen ismerős arcot sem előkeríteni.? Miért nem is akarok...? Miért nincs itt mellettem egy emberi lény, aki leülne velem a lépcsőkre csövezni és együtt fáznánk és éreznénk úgy, hogy az az egy óra ameddig oda nem ér a busz az felér az örökkévalósággal.? Én ilyenkor mindig szeretnék magam mellé valakit. Szeretnék beszélgetni valakivel... akár telefonon is.! Az a baj, hogy még tárcsázni sem merek, mert kit hívhatnék fel vasárnap hajnal fél négykor úgy, hogy csak annyit mondok neki halkan, hogy... beszélgetnél egy kicsit velem.? Inkább leülök oda egyedül és ahelyett, hogy hívnék csak bámulom a telefonom. Ezek után jönnek a szokásos körök... mindig hozzád szólnak. mindig leül melléd valaki, hogy megkérdezze, hogy tulajdonképpen miért itt, és miért nem otthon a TV elött ülök.? Ezekkel a baj az, hogy legkevésbé sem érdekli őket a válasz. Aztán mondod, hogy menned kell, felállsz, elsétálsz és leülsz 5 méterrel arrébb egy másik lépcsőre csak azért, hogy megint elgondolkozz rajta, hogy elővedd-e a telefonod vagy várdd meg a következő felmentő sereget és addig beszélgess velük ameddig el nem kezdd hajnalodni. Az utobbit választottam... legalább valaki ott ül mellettem. Beszélget velem. Figyel rám... egy kicsit. talán... de annyira jó lenne ha valaki olyan lenne mellettem, aki ismer. akire anélkül rámosolyoghatok, hogy meg kell erőltetnem magam. És még nem is telefonálhatok...pedig úgy hiányzol... és úgy bele mondanám  halkan a telefonba, hogy ... beszélgetnél egy kicsit velem.?

Love is killing me so sweet...

Like a tortured and a need for my way back home.

Hurt me when I'm close to you,

Tell me lies and not the truth, carv your arms in my skin

Love destroy my chroming soul,

See the gas sheeps of the chrome to another world.

Hurt me when I'm close to you,

Tell me lies and not the truth, carv your arms in my skin....Yeah

Hurt me when I'm close to you...Hurt me...

A szavak csak szavak. Ez így igaz... de valamiért mégsem. A szavak nem csak szavak. Képviselnek valamit. Jelentenek valamit.... egy dolgot, egy érzést, egy tervet. A szavak fontosak. Hogyha a szavakat vádolod, akkor a mögöttük lévő dolog ellen támadsz.! A szép az, hogy nem tudhatod, hogy mi van a szavak mögött. Ezért a szavak, csak szavak...

Ironikus ez az egész. Szarkasztika. Hülyének érzem magam. Naívnak. Becsapottnak. Hiszékenynek. Szánalmasnak...

Én soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen vak leszek. Hihetetlen. Rájönni, hogy valami, amiben hittél, amit igaznak tartottál és olyan jó volt, hogy megszámlálhatatlanul sokszor visszakívántad tulajdonképpen nem is létezett. Akkor még is hogy hihettem ennyire benne...? Nevetségesen naív vagyok.

Vicces... de nem is érdekel. Akkor, még régen valami olyan dolog tett boldoggá, ami nem is létezett, és most ez furcsa módon nem számít. A lényeg, hogy boldog voltam. Direkt naív akartam lenni, hogy egyszer végre elhiggyek valamit, és az a valami boldoggá tegyen, és sikerült.!  Most, így visszagondolva már látom, hogy a naívság bizonyos esetekben egy nagyon pozitív dolog. A naív emberek sokkal többször érzik magukat boldognak. Mindenki a boldogságra törekszik, nem...? Nekem csak ez számít... Én nem kérek semmit és senkit. Nincs szükségem semmire és senkire csak a boldogságra.

A boldogságot is mindenki más hogy éri el. Más dolgok tesznek minket boldoggá. Engem boldoggá tesz a tenisz, de a legtöbb embert hidegen haggya. Téged boldoggá tesz a foci, engem teljes mértékben untat.

Most jöttem csak rá igazán, hogy tényleg minden relatív.! Ez az egész vicces szituáció, hogy mennyire élénken élt bennem valami, ami soha nem is létezett, és hogy ez most mennyire nem érdekel, nem bánt, csak ironikusnak érzem, ez döbbentett rá, hogy semmi nem létezik... csak az amiben hiszel. Te teszed valósággá azt, amit kigondolsz magadban. Amiben hiszel az a te valóságod... ami mindenkinek van. és ami mindenkinek más.

Nem jelenthetem ki biztosra, de most úgy érzem, hogy szeretsz... és én szeretlek. Ez viszont biztos. ezt érzem. ezt tudom. ezt nem sorolom a relatív kategóriába. Elhiszem, hogy szeretsz mert el akarom. Mert boldoggá tesz. Gondolkodás nélkül bevállalom azt a kockázatot, hogy majd fél év múlva megint kiderül pár bor után, hogy újra én vagyok fekete bárány a mesében... és remélem akkor ugyanazt fogom érezni mint most. hogy megérte. és lehet, hogy egy valótlan dolog miatt, de legalább én boldog voltam.! Egy boldog fekete bárány.! Úgy fogom gondolni, hogy megérte báránynak lenni. Mindenki döntse el, hogy melyik a fontosabb. A valóság vagy a boldogság...? Ez már megint relatív...:)

arra gondoltam, hogy együtt autózunk a tengerparton, és hallgatjuk a havannai rádiót...

Ma megkezdődik négy napos vándorlásom.!

A levelek Júliának című mesterműnek is ma van a magyarországi mozipremierje. Azt a filmet minden áron látnom kell minél  hamarabb.!

Egy álom az csak egy álom. de emlékeztethet téged a valóságra.

pontosabban elgondolkodtat azon, hogy mi a valóság és sok kérdést felvet. Mi valós körülöttünk.? Az egész szituációba csak te képzeled bele a szépet és jót, mert boldog akarsz lenni és ezért kerülöd a valóságot? Minden ott van a szemed elött, csak nem akarsz róla tudomást sem venni, mert fájna a kép ami a rózsaszín függöny miatt van? Lehetséges, hogy ez az egész nem csak a ködtől olyan hihetetlenül szép...?

egy idő után bennem egy másik probléma is felvetődik. hogyha elkezdem kutatni a mi a valóság kérdésre a választ, akkor az én szemszögemből az én érzéseimet is fel kell kutatni. Mit érzek én...? Azt érzem, amit régen? Egyáltalán mit éreztem régen? Soha nem próbálom meg leírni azt, amit érzek, egyszerűen csak érzem és nekem ez általában bőven elég. A baj az, hogy ez egy óriási zűrzavarhoz vezet bennem. Ezen változtatnom kell. Kezdem a mosttal.

szeretlek...? igen. ez elég...? nem tudom.megéri...? attól tartok,hogy nem. félek...? félek. őszinte vagyok...? túlságosan.

 túl sok a kérdőjel. túl sok...! ebben az egyen biztos vagyok.

Teniszezni akarok. Olvasni akarok. Guatemalai fagyit akarok enni. Meg akarok sülni a ligetbe. Bulizni akarok. Akarok egy hetet a tavalyi nyárból.

Mégis lesz Balaton. 5 nap pár száz kilométerre innen. Megváltásnak érzem így a nyár végén.

Több okból kifolyólag úgy döntöttem, hogy szeptembertől bepróbálok egy koleszt. Annyira rossz nem lehet.

nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire romlott ez az egész rendszer. tudom, hogy ez egy öregasszonyszöveg, de tényleg csak történelem az erkölcs.... sajnos.

sajnos...?

ezen kivül mégegy örök igazságba kell belenyugodnom. Olyan nincs, hogy mindenkinek megfelelsz és minden területen jó vagy. Választani kell, hogy mi a fontos. Nem lehet meg mindened. ez van.

A nap 24 órájában fejfájástól szenvedek, és már kezdem unni, mert nem tudok tőle gondolkodni és kimondom az első dolgot ami eszembe jut.

Elég szeszélyes ez a nyár. Vagy végigunatkozom az egész napot, vagy meg sem állok. Néha még a szeptembert is várom, de nem akarom átugrani az augusztust, mert végülis a jó időn kívül kívánhatnék ennél többet egy szimpla nyárra...?

Szeretem ezeket a szekrényzúzos, habfürdős bulikat. Szeretek délutánonként elaludni DVD-zés közben. Szeretek 10-kor kellni. Szeretek melletted ébredni. Szeretek olvasni napozás közben. Nem zavar ez a rossz idő sem, mert minden ellenére...

Szeretem ezt a nyarat.!

Neked semmi nem elég.

               Hát minden legyen a tiéd.

                                       Vedd el bátran ami kell.

                                                            Ahogy már sok ezerszer.

annyira rossz érzés az, amikor mindent próbálsz megtenni valakiért, valamiért. mindennél fontosabb és mindig az első helyen van, de mindezek ellenére úgy érzed, hogy akármit teszel az semmit sem ér... és soha nem elég jó.

 szivecske.hiányzol.