Néha úgy bepánikolok. Mostanában egyre gyakrabban...Úgy érzem, hogy nem birom.! Hogy minden feljő épp felettem tanyázik, és még ha kinézek az ablakon akkor is ezt látom. Félek...félek attól, hogy mi lesz velem évvégére a sulit illetően, félek attól, hogy elfognak távolodni tőlem bizonyos emberek, félek attól, hogy majd elveszítelek... tulajdonképpen egy kérdés fogalmazodik meg bennem...

MI LESZ VELEM...??!!

én annyira be vagyok pánikolva, rettegek... nincs időm semmire, és amit kötelezően meg KELL csinálnom az sem kifizetödő, és senki sem értékeli azt amit én csinálok. annyira nagyon utálom ezt a nyomást amit minden oldalrool proobálnak rámrakni.!! ELÉG.! haggyatok már békén.! Én csak egy tizenhétéves hétköznapi emberi lény vagyok, ami tulajdonképpen egy nagyon nagy szívás, de ha már ezt kaptam akkor legalább ezt hagy éljem mindenféle plusz teher nélkül.! A magam bajaival sem tudok megbirkózni nemhogy még mások egész életével.! És igen bepánikolok.! Megfulladok.!

És mivel akármennyire is itt van bennem. ez itt legbelül, nem rohanok senkihez sírni és nem várom el senkitől, hogy változtasson akármin is miattam, mert az elöző posztban leírtam, hogy mit gondolok erről.! Itt maradok csendben ...

annyira várom már, hogy elmehessek innen. ÉN.! egyes számba...