Tudod én szeretlek. Szükségem van rád, és kellesz. Ha veled vagyok, veled szeretnék lenni. Szeretném, hogy este melletted aludjak el, ne egyedül miközben téged nézlek unalmamban, ahogy bámulod a monitort. Szeretném, hogy reggelente velem nézd a Spongyabob-ot, ne egyedül a nem tudom én milyen karidat. Feleslegesnek érzem azt, hogy veled legyek, amikor ugyan azt, amit akkor csinálok meg tudom tenni teljesen egyedül itthon is./ezalatt azt értem, hogy bámulom a falat, vagy a telefonommal játszok./
Szükségem van arra, hogy megölelj, hogy érezzem, hogy vársz rám.És elvárom, hogy akkor, amikor már nem láttál pár napja, akkor ne úgy fogadj, hogy úgy járok mint egy pingvin.!
Ha elméletileg szeretjük egymást, miért használjuk ki annak, minden minket boldogító pillanatát, miért hagyjuk csak úgy elúszni őket, azzal a kifogással, hogy ' ugyan, majd lesz még elég.' Miért nem vagyunk képesek felfogni, hogy nem, nem lesz. Tényleg ennyire nem tanulunk semmiből?
