Kedves Te.!
Már nagyon régen beszéltünk. Annyi mesélnivalóm van, hogy azt sem tudom, hol kezdjem! Jó lenne már végre valamikor összeülni valahol. Biztos vagyok benne, hogy jól vagy, és vigyázol magadra. Az egyetlen dolog, ami bánt az az, hogy nem tudom, hogy ... és... tulajdonképpen nem tudok semmit.
Itt minden rendben van. Szeretem Szentest és a HMG-t. Szeretem az embereket, és a napjaimat, bár elég fárasztóak. Majdnem minden nap későn érek haza, és általában tanulni sincs időm. Sokszor fáj a fejem, és mindig feszült vagyok, meg álmos is. Év elején még tele voltam energiával, mindent tökéletesen csináltam, és a legjobb, hogy mindent élveztem. Egyre többször kapom magam azon, hogy elfelejtem, hogy hol kéne lennem és, hogy bizonyos órákon a padon fekszek, és félálomban lebegek... ilyenkor mindig te jutsz eszembe.
Képzeld jövőhéten lesz a szalagavatóbál. Már nagyon várom. Szép arany ruhám és cipőm lesz fekete harisnyával és táskával. Már kinéztem a decemberi Cosmo-ban egy frizurát is hozzá. Bárcsak veled mehettem volna ruhát és cipőt nézni... de tudom, hogy te is nagyon szép leszel majd, és persze kifogástalanul szolibarna.
Annyi mindent mondanék még, de németet kell tanulnom. Die Vögeln switchen... Szívesen beszélnék neked többet a mindennapjaimról, a hétvégékről, amiket már nem együtt töltünk, és annyi mindent szeretnék veled megosztani a kapcsolatomról is, de ez így egyszerűen nem megy.
Szeretlek és hiányzol:
Zsófiána. /2010.11.30./
