Kézzel fogható a változás. Néha boldog vagy és úgy gondolod, hogy az életed úgy ahogy van egyszerűen csak tökéletes. Semmi sem árthat neked, mert mindent letudsz győzni akár egyedül is. Az álmaidat közelinek érzed, mintha ott lennének melletted, és egyszerűen csak megtudnád őket érinteni. Hozzájuk tudsz érni és megtudod ölelni őket. Látod őket.! A hozzájuk vezető utat.! Aztán egy szempillantás alatt ez el is tűnik... megszünik létezni ez az egész ritka érzés és minden olyan messzi. Egyedül érzed magad, nincsenek ott az álmaid, hogy megöleld őket, és nem tudod, hogy merre indulj el megkeresni őket...
Utálom, hogy itt kell lennem és várnom. Utálom, hogy nem léphetek át az unalmas és értelmetlen napokon vagy nem nincs arra lehetőségem, hogy értelmesen töltsem el őket. Utálom, hogy csak itt ülnöm kell a seggemen miközben annyi mindent megtennék. Utálom, hogy nem tudom az őszinte válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek a legjobban érdekelnek. Utálom, hogy nem mehetek vissza az időbe és egyszerűen csak nem tudok ráordítani önmagamra, hogy héééhülye vagy.! ne tedd.! vagy hogy, mire vársz mégbarom?! csináldd már.!
Utálom, amikor felébredek, és rájövök, hogy már megint olyasmit képzeltem el, ami nem valós csak én hittem annak. Utálom, amikor megkérek valakit valami teljesen apróságra és ő már csak azért sem csinálja meg, Utálom, amikor én kedves vagyok és mindent megteszek valakiért és semmit nem kapok cserébe. Utálom jelentéktelennek érezni magam, bár bevallom néha jól esik... Utálom, amikor nem hallgatnak meg és senkit sem érdekel a mondanivalóm. Utálom, amikor nem lehetek őszinte, mert tudom, hogy azzal megbántok másokat. Utálom azt is amikor az emberek nem őszinték velem, pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy hazudnak. Hülye vagyok és naiv, ráadásul még álomvilágban is élek, de amikor látom a valóságot és valaki egy mesét próbál meg beadni nekem és annyira idiótának és butának néz, hogy látom az arckifejezésén, hogy az ő agyában az nem kérdés, hogy én ezt elhiszem-e neki vagy nem, mert ennyire hiszékenynek néz, akkor az már nekem is sok tud lenni. Bevállalom, hogy hiszékeny vagyok és naív... és bár sokan nem hiszik el, ennek ellenére én mindig látom a valóságot és eltudom dönteni, hogy mikor hazudnak nekem... Én direkt vagyok ilyen naív.! Mert én szeretek az lenni.! Inkább leszek boldogan naív és hiszek a tündérmesékben, az álmaimban és vakon bízok minden egyes számomra közeli emberben, úgy hogy elhiszem minden szavukat, mert egyszerűen nem látok más utat a boldogsághoz.! Csak azt, hogy felébredek... nem hiszek csak magamban és nem hagyom, hogy ilyen szinten kihasználjanak. Óvom magam mindentől... de akkor a körülöttem lévő emberek nagyon nagy százalékát el kéne taszítanom magamtól....
sokszor nem vagytok őszinték.
