Ugyanaz az arc csak más a jelentése. Éppen facebookon basztam el szokásosan az időmet, amikor megláttam a saját igazolványképem mellett Gábor igazolványképét, amin szintén rajta vagyok, mert egy közös képünk és annyira durván ugyanolyan fejet vágok mindakettőn, hogy magamtool rá nem jönnék, hogy az az arc ami az ő képén van az több mint fél éves. Ugyanúgy nézek ki közben annyira más vagyok... Lehetséges ez egyáltalán? Nincs meg szinte semmim és senkim fél évvel ezelöttről, teljesen máshol vagyok mint ahogy terveztem és teljesen más. Az akkori énem biztos szétrugdosna... csak úgy kultúráltan. Elgondolkoztam rajta, hogy mikor változtam én ennyit.? Aztán azon, hogy miért.? Végül megekerestem a fordulópontot. Ha akkor az egyszer a feminista énemre hallgatok akkor még mindig ott mosolyognék a Tiszán. Lehet, hogy megbántam...
Régebben mindig tiszteltem azokat, akik mindent feladnak az álmaikért... kitartanak és nem kímélnek se időt, se semmi mást, csak a cél lebeg a szemük előtt és azért képesek mindent feladni. Most, hogy már én is ezt csinálom teljesen gusztustalannak és gerinctelennek tartom, de értem, hogy ők mit éreznek amikor csak egyszerűen nem tudnak elszakadni.
Igen, ha szomorú vagyok mindig eszek, de az nem az én hibám ha ettől kövér vagyok, mert magamtól nem lennék szomorú...
