Félek. Félek és ez megmérgezi a hétköznapjaimat.
A félelemtől néha nem látok semmit. Nem látom tőle a jót, a vágyaimat és az életemet. Nem tudok másra koncentrálni csak a félelemre, hogy mi lesz, hogy ha nem érem a céljaimat.
Félek, hogy majd elveszek. Hogy majd ugyan úgy elveszítem a most fontos embereket, mint azelőtt, és mint mindig. Félek, hogy majd nem tudom koordinálni az életem, és majd nem fogom tudni megfogalmazni azt amit érzek, azt ami bennem van, akkor amikor majd szükségem lesz rá. Félek, hogy senki sem fog megérteni, és attól is, hogy majd elveszítem az emlékeim. Félek, hogy egy senki leszek, és senkim nem lesz.
Mi lesz, hogy ha majd egyszer rosszul döntök, és egész életemben nem fogok tudni túllépni rajta? Mi lesz, hogy ha annyira magányos leszek, hogy minden este egyedül fogom sorra inni a koktélok elkeseredetten egy bárban? Mi lesz, hogy ha egyszerűen nem lesz pénzem koktélokra? Mi lesz, hogy ha nem vesznek fel egyetemre? Mi lesz, hogy ha majd nem lesz egy társam, aki minden nap otthon vár rám és minden egyes nap megölel? Egy olyan valaki, akivel majd együtt sütünk töltött gombát? Mi lesz, hogy ha olyan maradok mint most, és nem leszek képes dönteni? Mi lesz, hogy ha nem leszek képes felnőni?
