Hmmm... vannak furcsa dolgok. Miért utálunk olyan embereket, akiket egyáltalán nem is ismerünk.? Egyszerűen csak benned van az érzés... hogy meglátod és legszívesebben odamennél hozzá és teljes erőből bemutatnál rajta egy bénítórugást. Ez ugyan olyan mint az, hogy ha meglátsz egy szintén teljesen ismeretlen embert és érzed, hogy szereted. Hozzá is szívesen odamennél csak éppen a bénítórugás helyett beülnél vele beszélgetni a legközelebbi kávézóba. Még sem csináljuk meg egyiket sem... magunkban tartjuk mind a kettő reakciót magunkban tartjuk... az elsőt főleg azért, mert félünk a visszarugástól vagy akár egy feljelentéstől... ez teljesen jogos.
Miért tartunk ennyi mindent magunkban.? Miért nem mondjuk el a színtiszta igazat.? Mi a baj az igazságban.? Miért fáj.? Annyi minden van bennünk, mindenről és mindenkiről van véleményünk, de soha nem mondjuk a másik szemébe.
