Fizika órán elértem egy tanításiórán való szenvedés legmagasabb fokát. : Zsófiána. És szerintem nagyon jól vakartuk a fejünket, mikor megláttuk a pályaorientációs nőt.
Holnapra a fantastic four viszi a pénzt, mivel ugye szombaton bulááj van, és nem fogadom el azt az új szabályt, hogy engem kizártok a versenyből csak mert én vezetek.! Hagy élvezzem már ki, hogy egyszer valamiből az első helyen állok... ilyen nem sokszor van.! A minden buli mission kompromisszumot hajlandó vagyok elfogadni.
Ma a buszon mellémült egy idős néni, aki ellentétben a többi idős nénivel még azt is megkérdezte, hogy szabad-e a hely, mire átértem elmesélte nekem, hogy a férje beteg és őt viszi a kórházba kezelésre, de ez őt egyáltalán nem bántja, mert minden történik valamiért, és ez jó nekik, mivel rájönnek, hogy milyen fontosak egymásnak. Azt is mondta, hogy ő jehova tanu és, hogy nem próbál most engem megtéríteni, de számára ez nagyon is fontos. Annyira aranyos volt, amikor levezette az idős bácsikáját a járókeretével és mosolyogva integetett nekem vissza.
Annyira jó az amikor egy szimpla ölelés elég ahhoz, hogy feltétlenül boldog légy... mindenki itt panaszkodik, hogy a boldogságot keresi , de nem találja... csak kutatja, hogy mi kell hozzá, és nem találja. Pedig csak ennyi kell. Ez az a dolog, amit mindenki keres, ami mindenkinek annyira különleges, és nekem néha megvan, és olyan szerencsésnek érzem magam, amikor megvan, mert ezt a bonyolult dolgot a legnehezebb megtalálni, mégis ez a legegyszerűbb érzés. Csak ez az egy ölelés.
